Képek: Marci

Szöveg: Linda

Az első napon már gondosan előkészítettük a következőt,
hiszen a nulladik utunk a mindenhol megnézendő vasútállomásra vezetett. Itt én
spéciel elfogyasztottam a szabványárú és szabványminőségű McDonald’s-os
kávémat, Marci pedig kiélhette vonatok iránti szenvedélyes érdeklődését a
frekventált peronok mellett tovaszaladó szerelvények vizsgálatával. A
pályaudvaron nem hagytuk ki, hogy kidobjuk az ablakon Samuel 2 koronáját
(kemény kb. 85 ft) egy amúgy állati részletezett, csúcsszuper kis pályaudvar
makett minivonatának miniútjáért. Miniút helyett pórul jártunk, mert az
automata az érmét ugyan elnyelte, de a várt makettkörre hiába vártunk. Voltak
viszont más, igencsak flottul működő masinák is az állomáson: mégpedig a
jegyautomaták. A közlekedési lehetőségek skálája igen széles: 24 órás jegy,
zónajegy, egyszeri jegy és társaik vártak érinthető gombokként egymás alatt
sorakozva arra, hogy rájuk essen a választás. Már ezen az első napon
módszeresen utánajártunk, pontosan milyen jegy, mennyiért váltható, ha
Svédország, pontosabban Malmö felé vesszük az irányt.

A kirándulás kezdetekor a fentieknek hála már gyakorlott
kézzel választottunk jegyet és zarándokoltunk a megfelelő vágányra ahhoz a
vonathoz, mely a repülőtérre vitt bennünket. Itt átszállást követően már abban
a vasúti kocsiban találtuk magunkat, ami egyenesen Svédországig repített néhány
nem túl hosszúra nyújtott megálló után. A határnál lenhajú rendőrlány járta
végig a vonatot az útlevelek ellenőrzése céljából. Közben nekünk is módunk
nyílt arra, hogy egymás tacskókorban készült igazolványképein élcelődve
elnevetgéljük a várakozási időt.

Malmöbe érve szerencsére verőfényes, sőt, tűző napsütés várt
bennünket. Balszerencsénkre a mindig rendkívül jól felkészült Samuel unszolása
ellenére sem fogadtuk el a napkrémet mondván, ugyan, 18 fokban mit foghatnak
rajtunk ezek a gyenge északi napsugarak… Most, hámló képpel határozottan
állíthatjuk, igen vastagon írt homlokunkra a svéd napocska tolla. :)

Az állomás épületéből kilépve szembetűnő különbség a dán és
a svéd utca képében a járdák jelentőségét messze meghaladó bicikliutak- és a
különböző textúrájú felületeket borító graffitik hiánya volt. Az állomástól
rögtön az új negyed felé vettük az irányt, ahol újépítésű, és egyenként is (hát
még negyedként) szemkápráztatóan különleges társasházi épületek (a panelekre
asszociálni szigorúan tilos!) sora várt. Közöttük fajátékok itt-ott magányos,
néhol nyüzsgő szigetei, és végestelen-végig szupermodern és tiszta parkok
töltik ki a teret. Természetesen a szemlátomást épp hogy megépült fa-játszótéri
hintázás nem maradhatott el, majd a tisztánlátás végett az amúgy igen sűrűn
letett közWC-k soron következő darabját is ellenőriztem: papír, szappan,
tisztaság, villany, mindez úgy, hogy tőle 10 méterre kb. 35 gyerek és az őket
kísérő szülők zsivalya tanúskodott a terület látogatottságáról. Az N-edik
parkon, a 25. Marcitól kikönyörgött teraszfotón túl a Turning Torsoval találtuk
magunkat szemben. Az épület jó eséllyel az általam látott legeslegelső
felhőkarcoló, melyet a spanyol építész, Santiago Calatrava saját szobráról
mintázott. A torsoról készült képeket Instagramon is elismerő szavakkal
illették az épületfotózás ismeretlen szerelmesei. :)

Addigi ámuldozó csodálatomat csak betetőzte az a látvány,
ami a hiperstílusos skandináv társasházak védelméből kilépve a tengerparton markolt
belénk. Az imádott épületek, a különleges móló, a hullámzó tenger -rajta hajók
sora- és az Øresund híd (a Dániát Svédországgal összekötő híd) ölelésében
költöttük el műgonddal csomagolt szendvicseinket – lassan és desszerttel (kaneli
poula) lezárva, francia módra, ahogy Samuel tanította. Ejtőzés helyett a nem
túl messzi Technikai Múzeum felé bontottunk vitorlát. Ez már szinte hagyomány,
minden városban, ahol mostanában jártunk, tiszteletünket tettük a
technológiai/műszaki/közlekedési múzeumban. Legnagyobb meglepetésemre ráadásul
nem is csak Marci örömére. Ezek a kisgyerekek által sűrűn látogatott
ismeretterjesztő gócpontok dugig vannak interaktív, a szemlélőt felrázó
elemekkel, amibe felnőtt-gyerkőc egyaránt nagy élvezettel veti bele magát. Túl
azon, hogy ebben a múzeumban konkrétan egy igazi tengeralattjáróban tettünk
kirándulást (vérfagyasztó volt egyébként, klausztrofóbiások előnyben!), az
emeleti, világűrkutatással foglalkozó részben egy sötétszobában
világűrszimulátorban teszteltem a félelemreceptoraimat (nem tudom, miért nem
félnek egyesek az űrtől, de azok az egyesek meg azt nem értik, én miért félek).
Videójátékos kézi bigyóval vezérelt szimulátorral bejárhattuk a Tejutat és
zoomolhattunk ki-be a dermesztő sötétségből. Én ezt a munkát a fiúkra hagyva a
sarokban ülve meresztettem a szemem és gondolkodtam azon, hogy ebben a
viszonylatban, amibe most bepillantást nyertünk, milyen kicsiny is minden egyes
emberi probléma…

A múzeumot keresztbe-kasul bejártuk, majd hullafáradtan indultunk
el hazafelé földön-vízen, hídon-alagúton át. És miután teret-időt átszeltünk
ezen a napon, a Samuel zsebkendőnyi, zsúfolt szobájába lépve úgy éreztük, nem
is lelhetnénk nagyobb nyugalomra aznap este.

Képek: Marci

Szöveg: Linda

A világutazóknak dedikált kaparóstérkép újabb részéről
távolíthatjuk el a szürke filmréteget, hiszen Finnország és Svédország után
most egy harmadik skandináv ország felé vettük az irányt: Dánia felé.

Amit előre sejteni lehetett: drágaság és az északon
megszokott önjáró rendszerek gazdag hálózata, lsd. becsületesen jegyetváltó
tömegközlekedő közönség, serve-yourself automata szolárium és társai. Amit
viszont indulás előtt még kevésbé sejtettünk, hogy az anno Finnországban oly
nagyon megszeretett patika rend-csend-fegyelem-tisztaság itt azért kicsit mást
jelent. A nyugodt és vidám repülőút után a reptér kilométeres mozgójárdáin
végigszántottunk az érkezési oldalig. Itt már várt ránk a tőle oly megszokott sokfogas
mosollyal a francia Samuel Olivier, akinek bőven kijutott a jóból, hiszen
Finnországban és Dániában töltött és tölt 1-1 teljes évet. (Tudván, hogy ő az
észak nagy szerelmese, meg sem lepődtünk, hogy a szobájába érve egy tolóajtónyi
méretű finn zászló ékesítette az aprócska rezidencia falát.) A repülőtérről
metróval és busszal közlekedtünk el a Samuel kollégiumáig, így már a nulladik
órában megtapasztalhattuk a közlekedés rendkívüli jólszervezettségét. A 15
fokban rövidnadrágban és tangapapucsban klaffogó szőke-kékszemű vikingek mellett
a koppenhágai lakosság kulturálisan igen sokszínű, gyakorlatilag a londonival
vetekszik.

A kollégium egy viszonylag külvárosinak mondható övezetben
van, egy kifejezetten csendes környéken. Belépve a mágneszárak és élénkszínű
konyhaszekrények világába már kétségünk sem volt afelől, hogy a látott külföldi
kollégiumok között dobogós helyet ítélünk ennek a darabnak a felszereltség és a
kényelem versenyében. A lakók tisztaság utáni vágya ugyan a miénkkel csak
néhány pontban metszette egymást, de tulajdonképpen hamar meg tudtuk szokni az
itteni rendet és idővel már egész otthonosan lavíroztunk a morzsakupacok és a
padlót díszítő bor és üdítőragacsok között. Samuel vendégszeretete szavakkal
nem leírható, vagy ha mégis, akkor őt idéznénk: „Just do as if you were at
home!” Thank you Samuel!!!

Az első napunkon a felhős és hűvöskés időben a programot a
Vor Frelsers Kirke barokk evangélikus templomban kezdtük, melynek
különlegessége, hogy a látogatható toronyból csodás kilátás nyílik az egész
városra. A toronyba girbegurba falépcső vezet, és a tetőre kiérve a lépcsősor
kő formában, aranykorláttal szegélyezve tovább folytatódik a torony csúcsa
körül. Felérve kattintottunk néhány kockát, majd rövid szemlélődés után
folytattuk utunkat a város híres-hírhedt negyede: a Freetown Christiania felé.
A városrész arról híres, hogy az amúgy nem megengedett hangulatmódosító anyagok
(főleg marihuána) kis bódékban, bekötött orrú-szájú, gumikesztyűs emberektől
vásárolhatók meg. A negyed igen forgalmas, fiatalok által ellepett utcáiban
hegyben áll a fű, melynek adás-vételét nem különösebben leplezik a tranzakció
résztvevői. Itt található egyébként egy óriási biciklis bolt is, ahol az itt
igen népszerű, furnérlemezből tákolt dobozzal kiegészített biciklik kaphatóak,
melyek főleg a tejfelszőke lurkók szállítását teszik egyszerűbbé. Városszerte
több innen származó járgányt láttunk, amiknek a származására a Christiania Bike
feliratból következtettünk. Sétánk következő állomása az opera 2005-ben felhúzott
épülete volt, mely körül néhány csónakházból átalakított tervezőirodát (divat
és épülettervezéssel foglalkozhatnak a makettekből és vállfás ruhahalmokból
ítélve) is láttunk. Innen a helyi BKK hajóra szállva jónéhány biciklivel és
kínai turistával együtt a híres Kis Hableánynál kötöttünk ki. Itt a frekventált
turisztikai látványosságok körül általában megszokott tömegbe botlottunk, akik
egymást könyökölve tülekedtek azért, hogy a rendelkezésre álló 5 perc (hova sietnek?)
alatt minél több szelfit, csoport-, beállított- és látszatspontán képet
készíthessenek. Mi mindezt a Kis Hableány perspektívájából, egy sziklán ülve
néztük végig azon tűnődve, vajon felfognak-e bármit is az emberek abból, amit
az adott pillanatban tapasztalnak. Nekünk mondjuk sikerült. J A Kis Hableány után a
Kastellett, a vár fel vettük az irányt, ami jelenleg is katonai szerepet tölt
be, ám látogatható. Szép parkja van, a környező vizesárok élővilága pezseg,
láttunk bébimadarakat több fajból, és Samuel ornitológiai felkészültségének
hála meg is tudtunk ezt-azt róluk (pl. hogy tudnak úszni, ha nincs
úszóhártyájuk, vagy hogy melyik példány milyen korú).

A napot egy kiadós metrózással zártuk – kihasználandó a
korlátlan tömegközlekedésre lehetőséget adó 24 órás jegyet. A város legszélsőbb
részeiig kimentünk, ahová csodák-csodájára egymást érő társasházakat, plázákat,
irodaházakat és iskolákat húztak fel. Különös volt, mintha csak húztak volna
egy egyenes vonalat a városból kifelé a metrónak, majd hogy mégse menjen magányosan,
utas nélkül, építettek is köré egy s mást. A tartalmas nap végén ernyedten
nyúltunk el a kétszemélyes légágyon, és a nyitott ablakon beáramló hűvös északi
levegőben igazán jóízűt aludtunk.

Tegnap este a Kőröshegyi völgyhídnál jártunk, ahol egy különleges gerilla moziélményben volt részünk. A 88 méter magas pillér volt a vetítővászon a csillagos ég alatt…

Ismét konferencián voltam. Ezúttal a  Lurdy Moziban került megrendezésre ez az IT biztonsági konferencia, amin nagyon sok érdekes előadás hangzott el, amiken a mindennapjaink elektronikai eszközeinek a sebezhetőségéről volt szó.

A Barangoló Baráti Kör szervezésében vehettünk részt ezen az izgalmas kalandon, amely során betekintést kaphattunk repülőterünk izgalmas életébe.

Fekete háttér előtt.

Az együttes sok év után újra összeállt! A Magyar Rock Múzeum kamaratermében tartottak nagysikerú koncertet. Nagy élmény volt jelen lenni!

Fotózást tartottunk egy IT oktatásszervező cégnél. 

A naplemente túraként meghirdetett hajókiránduláskor elfeledkeztek arról, hogy télen korábban megy le a nap. Sebaj, így is szép volt a város.

A rózsadombi önkéntes tűzoltó laktanya barátságos hely, ha épp nem szólal meg a riasztás. A szolgálatok során sokmindennel fogalalkozunk, gyakorolounk, takarítunk, főzünk… Múlt hétvégén a fotózás volt soron.

Unokatestvérem és barátnője különleges jelmezeket készítettek az idei Halloweenre. Mindkét jelmez teljes egészében házi készítésű, különleges darabok, amiknek a megörökítése nem hétköznapi helyszíneket igényelt.

Egyik barátom kért meg, hogy az autójáról és róla készítsek pár fényképet. A helyszínválasztás a Csepel Művek múltat idéző területére esett, ahol a délutáni fotózás során sok érdekes képet készítettem.

A múlt héten egy nagyszabású Microsoft konferencián fényképeztem, ahol kiderült, hogy a cég hazai képviselői i-vel mondják a vállalat nevét, ami kicsit fura, de biztos magyarosították a nevüket. 

Egy új hely mindig sok érdekes fotótémával jár, mert az emberben megvan a felfedezési vágy. Az első kép például a teherkikötő feletti gyalogos hídon készült, ahol rajtam kívül egy lélek sem járt.

Nincs is jobb, mint ledolgozni a finom ebédet egy erdei sétával az őszülő erdőben.

Egy hazai vállalkozás kért fel pár termékfotó elkészítésére.

Felkészülnek a legrosszabbra is. Kis tűzoltóautójukkal ott segítenek, ahol nagy a baj. Remélhetőleg éles helyzetben nem találkoztok velük!