Dánia - Első nap

Képek: Marci

Szöveg: Linda

A világutazóknak dedikált kaparóstérkép újabb részéről
távolíthatjuk el a szürke filmréteget, hiszen Finnország és Svédország után
most egy harmadik skandináv ország felé vettük az irányt: Dánia felé.

Amit előre sejteni lehetett: drágaság és az északon
megszokott önjáró rendszerek gazdag hálózata, lsd. becsületesen jegyetváltó
tömegközlekedő közönség, serve-yourself automata szolárium és társai. Amit
viszont indulás előtt még kevésbé sejtettünk, hogy az anno Finnországban oly
nagyon megszeretett patika rend-csend-fegyelem-tisztaság itt azért kicsit mást
jelent. A nyugodt és vidám repülőút után a reptér kilométeres mozgójárdáin
végigszántottunk az érkezési oldalig. Itt már várt ránk a tőle oly megszokott sokfogas
mosollyal a francia Samuel Olivier, akinek bőven kijutott a jóból, hiszen
Finnországban és Dániában töltött és tölt 1-1 teljes évet. (Tudván, hogy ő az
észak nagy szerelmese, meg sem lepődtünk, hogy a szobájába érve egy tolóajtónyi
méretű finn zászló ékesítette az aprócska rezidencia falát.) A repülőtérről
metróval és busszal közlekedtünk el a Samuel kollégiumáig, így már a nulladik
órában megtapasztalhattuk a közlekedés rendkívüli jólszervezettségét. A 15
fokban rövidnadrágban és tangapapucsban klaffogó szőke-kékszemű vikingek mellett
a koppenhágai lakosság kulturálisan igen sokszínű, gyakorlatilag a londonival
vetekszik.

A kollégium egy viszonylag külvárosinak mondható övezetben
van, egy kifejezetten csendes környéken. Belépve a mágneszárak és élénkszínű
konyhaszekrények világába már kétségünk sem volt afelől, hogy a látott külföldi
kollégiumok között dobogós helyet ítélünk ennek a darabnak a felszereltség és a
kényelem versenyében. A lakók tisztaság utáni vágya ugyan a miénkkel csak
néhány pontban metszette egymást, de tulajdonképpen hamar meg tudtuk szokni az
itteni rendet és idővel már egész otthonosan lavíroztunk a morzsakupacok és a
padlót díszítő bor és üdítőragacsok között. Samuel vendégszeretete szavakkal
nem leírható, vagy ha mégis, akkor őt idéznénk: „Just do as if you were at
home!” Thank you Samuel!!!

Az első napunkon a felhős és hűvöskés időben a programot a
Vor Frelsers Kirke barokk evangélikus templomban kezdtük, melynek
különlegessége, hogy a látogatható toronyból csodás kilátás nyílik az egész
városra. A toronyba girbegurba falépcső vezet, és a tetőre kiérve a lépcsősor
kő formában, aranykorláttal szegélyezve tovább folytatódik a torony csúcsa
körül. Felérve kattintottunk néhány kockát, majd rövid szemlélődés után
folytattuk utunkat a város híres-hírhedt negyede: a Freetown Christiania felé.
A városrész arról híres, hogy az amúgy nem megengedett hangulatmódosító anyagok
(főleg marihuána) kis bódékban, bekötött orrú-szájú, gumikesztyűs emberektől
vásárolhatók meg. A negyed igen forgalmas, fiatalok által ellepett utcáiban
hegyben áll a fű, melynek adás-vételét nem különösebben leplezik a tranzakció
résztvevői. Itt található egyébként egy óriási biciklis bolt is, ahol az itt
igen népszerű, furnérlemezből tákolt dobozzal kiegészített biciklik kaphatóak,
melyek főleg a tejfelszőke lurkók szállítását teszik egyszerűbbé. Városszerte
több innen származó járgányt láttunk, amiknek a származására a Christiania Bike
feliratból következtettünk. Sétánk következő állomása az opera 2005-ben felhúzott
épülete volt, mely körül néhány csónakházból átalakított tervezőirodát (divat
és épülettervezéssel foglalkozhatnak a makettekből és vállfás ruhahalmokból
ítélve) is láttunk. Innen a helyi BKK hajóra szállva jónéhány biciklivel és
kínai turistával együtt a híres Kis Hableánynál kötöttünk ki. Itt a frekventált
turisztikai látványosságok körül általában megszokott tömegbe botlottunk, akik
egymást könyökölve tülekedtek azért, hogy a rendelkezésre álló 5 perc (hova sietnek?)
alatt minél több szelfit, csoport-, beállított- és látszatspontán képet
készíthessenek. Mi mindezt a Kis Hableány perspektívájából, egy sziklán ülve
néztük végig azon tűnődve, vajon felfognak-e bármit is az emberek abból, amit
az adott pillanatban tapasztalnak. Nekünk mondjuk sikerült. J A Kis Hableány után a
Kastellett, a vár fel vettük az irányt, ami jelenleg is katonai szerepet tölt
be, ám látogatható. Szép parkja van, a környező vizesárok élővilága pezseg,
láttunk bébimadarakat több fajból, és Samuel ornitológiai felkészültségének
hála meg is tudtunk ezt-azt róluk (pl. hogy tudnak úszni, ha nincs
úszóhártyájuk, vagy hogy melyik példány milyen korú).

A napot egy kiadós metrózással zártuk – kihasználandó a
korlátlan tömegközlekedésre lehetőséget adó 24 órás jegyet. A város legszélsőbb
részeiig kimentünk, ahová csodák-csodájára egymást érő társasházakat, plázákat,
irodaházakat és iskolákat húztak fel. Különös volt, mintha csak húztak volna
egy egyenes vonalat a városból kifelé a metrónak, majd hogy mégse menjen magányosan,
utas nélkül, építettek is köré egy s mást. A tartalmas nap végén ernyedten
nyúltunk el a kétszemélyes légágyon, és a nyitott ablakon beáramló hűvös északi
levegőben igazán jóízűt aludtunk.