Őszi séta

Vasárnap a Lajos-forrás közelében található Vasas szakadékhoz vándorolt el a kis családunk. Ez egy igen érdekes, 50 méter hosszú sikátorszerű szurdok, ami a végén egy barlangban folytatódik. Sajnos a barlangba már nem volt merszünk lemászni, mert nagyon csúszós volt, de a séta nagyon szép helyeken vitt végig minket.




Mozgalmas hétvége

Izgalmasra sikerült ez a hétvégénk is! 

Szombaton lehetőségem adódott az egyik ismerősöm által kicsit a magasba emelkedni egy Cessnával és tenni egy rövid budakeszi és budapesti városnézést, ami közben persze kipróbáltam a légifotózást. Hát rá kellett jönnöm, hogy nem egy könnyű dolog. Nem figyeltem például arra, hogy délután a legpárásabb az idő, így eléggé ködösek lettek a fotóim. Hely se nagyon van a Cessnában, kisebb mint egy személyautó. Sajnos a házunkat csak messziről sikerült lefényképezni, mert kerülni kellett a lakott területeket, de az egyik képen azért ki lehet venni. 

Egyébként pont azt a gépet sikerült kifognom, ami pár hónapja az M1-M7 bevezetőn landolt. Izgalmas volt és megint rájöttem, hogy nagyon jó repülni! 

Még szombat este megérkezett az egyesületünk új szerzeménye, egy kocsifecskendő. Vasárnap ezt néztük meg, illetve az új kilátót a HHH tetején, amin majdnem hasonló magasságokba emelkedtünk mint a repülővel.

Ennyi fért bele az időbe. 


Buborékos fotózás

Anna kért meg, hogy csináljunk róla pár képet, ezért ismét tartottunk egy jó hangulatú fotózást, ahol a lányok nagyon élvezték a véletlenül megtalált buborékfújókat. Mindig kell valami különleges a fotózásra! Ja és persze Nózi sem maradhatott ki a buliból!



Az új jövevény

Múlt héten egy kiskutya érkezett a családba. Ez azért izgalmas a számomra, mert kiskutyát fotózni mindig kihívás. Olyan aranyosak, hogy az ember nem tudja megállni, hogy naponta ne csinálna legalább egy képet róla. Ezért minden nap kézbe veszem a gépemet és lövök párat a kis Nóziról.



Diplomaosztó

Tomi barátom hívott meg, hogy segítsek neki, az egyik magániskola diplomaosztójának a fotózásában. Nagyon élveztem a megmérettetést! Nézzétek meg az ő weboldalát is: http://tomipurger.format.com/


Múzeumok éjszakája Debrecenben

A éjszakai kirándulásunk első állomása a Debreceni Járműbiztosítási Igazgatságon volt, ahol egy különleges idegenvezetés keretei között betekintést kaphattunk a Vasút kulisszái mögé. Az első állomáson a balesetelhárító szert és felszereléseit mutatták be. Ők azok, akik kisiklásnál, ütközésnél riasztva vannak, hogy a mozdonyokat és a vagonokat a sínekre visszahelyezzék. Ezt követően betekintést nyerhettünk a tűzoltókészülékműhelybe, majd a csapat kapott egy körutazást a mozdonyfordítón. A további állomásokon magukba a szerelőműhelyekbe kaptunk bepillantást, láthattuk, hogy hol esztergálják a kerekeket és a túra végén két motorvonat vezetőfülkéjét is megnézhettük.

A vasúti járművek közelebbi megismerése után a Déry múzeum előtti térre vezetett utunk, ahol egy kellemes koncertet hallgattunk végig, a Balkán Fanatiktól.


Zsófi & Ádám -AMP-

Nagyon örülök neki, hogy ezen a nagyon aranyos kis családi esküvőn ott lehettem. Látszott, hogy mindenki nagyon élvezi a napot, főleg az ifjú pár! Gratulálok nekik! :)





Dánia - Második nap - Svédország - Malmö

Képek: Marci

Szöveg: Linda

Az első napon már gondosan előkészítettük a következőt,
hiszen a nulladik utunk a mindenhol megnézendő vasútállomásra vezetett. Itt én
spéciel elfogyasztottam a szabványárú és szabványminőségű McDonald’s-os
kávémat, Marci pedig kiélhette vonatok iránti szenvedélyes érdeklődését a
frekventált peronok mellett tovaszaladó szerelvények vizsgálatával. A
pályaudvaron nem hagytuk ki, hogy kidobjuk az ablakon Samuel 2 koronáját
(kemény kb. 85 ft) egy amúgy állati részletezett, csúcsszuper kis pályaudvar
makett minivonatának miniútjáért. Miniút helyett pórul jártunk, mert az
automata az érmét ugyan elnyelte, de a várt makettkörre hiába vártunk. Voltak
viszont más, igencsak flottul működő masinák is az állomáson: mégpedig a
jegyautomaták. A közlekedési lehetőségek skálája igen széles: 24 órás jegy,
zónajegy, egyszeri jegy és társaik vártak érinthető gombokként egymás alatt
sorakozva arra, hogy rájuk essen a választás. Már ezen az első napon
módszeresen utánajártunk, pontosan milyen jegy, mennyiért váltható, ha
Svédország, pontosabban Malmö felé vesszük az irányt.

A kirándulás kezdetekor a fentieknek hála már gyakorlott
kézzel választottunk jegyet és zarándokoltunk a megfelelő vágányra ahhoz a
vonathoz, mely a repülőtérre vitt bennünket. Itt átszállást követően már abban
a vasúti kocsiban találtuk magunkat, ami egyenesen Svédországig repített néhány
nem túl hosszúra nyújtott megálló után. A határnál lenhajú rendőrlány járta
végig a vonatot az útlevelek ellenőrzése céljából. Közben nekünk is módunk
nyílt arra, hogy egymás tacskókorban készült igazolványképein élcelődve
elnevetgéljük a várakozási időt.

Malmöbe érve szerencsére verőfényes, sőt, tűző napsütés várt
bennünket. Balszerencsénkre a mindig rendkívül jól felkészült Samuel unszolása
ellenére sem fogadtuk el a napkrémet mondván, ugyan, 18 fokban mit foghatnak
rajtunk ezek a gyenge északi napsugarak… Most, hámló képpel határozottan
állíthatjuk, igen vastagon írt homlokunkra a svéd napocska tolla. :)

Az állomás épületéből kilépve szembetűnő különbség a dán és
a svéd utca képében a járdák jelentőségét messze meghaladó bicikliutak- és a
különböző textúrájú felületeket borító graffitik hiánya volt. Az állomástól
rögtön az új negyed felé vettük az irányt, ahol újépítésű, és egyenként is (hát
még negyedként) szemkápráztatóan különleges társasházi épületek (a panelekre
asszociálni szigorúan tilos!) sora várt. Közöttük fajátékok itt-ott magányos,
néhol nyüzsgő szigetei, és végestelen-végig szupermodern és tiszta parkok
töltik ki a teret. Természetesen a szemlátomást épp hogy megépült fa-játszótéri
hintázás nem maradhatott el, majd a tisztánlátás végett az amúgy igen sűrűn
letett közWC-k soron következő darabját is ellenőriztem: papír, szappan,
tisztaság, villany, mindez úgy, hogy tőle 10 méterre kb. 35 gyerek és az őket
kísérő szülők zsivalya tanúskodott a terület látogatottságáról. Az N-edik
parkon, a 25. Marcitól kikönyörgött teraszfotón túl a Turning Torsoval találtuk
magunkat szemben. Az épület jó eséllyel az általam látott legeslegelső
felhőkarcoló, melyet a spanyol építész, Santiago Calatrava saját szobráról
mintázott. A torsoról készült képeket Instagramon is elismerő szavakkal
illették az épületfotózás ismeretlen szerelmesei. :)

Addigi ámuldozó csodálatomat csak betetőzte az a látvány,
ami a hiperstílusos skandináv társasházak védelméből kilépve a tengerparton markolt
belénk. Az imádott épületek, a különleges móló, a hullámzó tenger -rajta hajók
sora- és az Øresund híd (a Dániát Svédországgal összekötő híd) ölelésében
költöttük el műgonddal csomagolt szendvicseinket – lassan és desszerttel (kaneli
poula) lezárva, francia módra, ahogy Samuel tanította. Ejtőzés helyett a nem
túl messzi Technikai Múzeum felé bontottunk vitorlát. Ez már szinte hagyomány,
minden városban, ahol mostanában jártunk, tiszteletünket tettük a
technológiai/műszaki/közlekedési múzeumban. Legnagyobb meglepetésemre ráadásul
nem is csak Marci örömére. Ezek a kisgyerekek által sűrűn látogatott
ismeretterjesztő gócpontok dugig vannak interaktív, a szemlélőt felrázó
elemekkel, amibe felnőtt-gyerkőc egyaránt nagy élvezettel veti bele magát. Túl
azon, hogy ebben a múzeumban konkrétan egy igazi tengeralattjáróban tettünk
kirándulást (vérfagyasztó volt egyébként, klausztrofóbiások előnyben!), az
emeleti, világűrkutatással foglalkozó részben egy sötétszobában
világűrszimulátorban teszteltem a félelemreceptoraimat (nem tudom, miért nem
félnek egyesek az űrtől, de azok az egyesek meg azt nem értik, én miért félek).
Videójátékos kézi bigyóval vezérelt szimulátorral bejárhattuk a Tejutat és
zoomolhattunk ki-be a dermesztő sötétségből. Én ezt a munkát a fiúkra hagyva a
sarokban ülve meresztettem a szemem és gondolkodtam azon, hogy ebben a
viszonylatban, amibe most bepillantást nyertünk, milyen kicsiny is minden egyes
emberi probléma…

A múzeumot keresztbe-kasul bejártuk, majd hullafáradtan indultunk
el hazafelé földön-vízen, hídon-alagúton át. És miután teret-időt átszeltünk
ezen a napon, a Samuel zsebkendőnyi, zsúfolt szobájába lépve úgy éreztük, nem
is lelhetnénk nagyobb nyugalomra aznap este.



Dánia - Első nap

Képek: Marci

Szöveg: Linda

A világutazóknak dedikált kaparóstérkép újabb részéről
távolíthatjuk el a szürke filmréteget, hiszen Finnország és Svédország után
most egy harmadik skandináv ország felé vettük az irányt: Dánia felé.

Amit előre sejteni lehetett: drágaság és az északon
megszokott önjáró rendszerek gazdag hálózata, lsd. becsületesen jegyetváltó
tömegközlekedő közönség, serve-yourself automata szolárium és társai. Amit
viszont indulás előtt még kevésbé sejtettünk, hogy az anno Finnországban oly
nagyon megszeretett patika rend-csend-fegyelem-tisztaság itt azért kicsit mást
jelent. A nyugodt és vidám repülőút után a reptér kilométeres mozgójárdáin
végigszántottunk az érkezési oldalig. Itt már várt ránk a tőle oly megszokott sokfogas
mosollyal a francia Samuel Olivier, akinek bőven kijutott a jóból, hiszen
Finnországban és Dániában töltött és tölt 1-1 teljes évet. (Tudván, hogy ő az
észak nagy szerelmese, meg sem lepődtünk, hogy a szobájába érve egy tolóajtónyi
méretű finn zászló ékesítette az aprócska rezidencia falát.) A repülőtérről
metróval és busszal közlekedtünk el a Samuel kollégiumáig, így már a nulladik
órában megtapasztalhattuk a közlekedés rendkívüli jólszervezettségét. A 15
fokban rövidnadrágban és tangapapucsban klaffogó szőke-kékszemű vikingek mellett
a koppenhágai lakosság kulturálisan igen sokszínű, gyakorlatilag a londonival
vetekszik.

A kollégium egy viszonylag külvárosinak mondható övezetben
van, egy kifejezetten csendes környéken. Belépve a mágneszárak és élénkszínű
konyhaszekrények világába már kétségünk sem volt afelől, hogy a látott külföldi
kollégiumok között dobogós helyet ítélünk ennek a darabnak a felszereltség és a
kényelem versenyében. A lakók tisztaság utáni vágya ugyan a miénkkel csak
néhány pontban metszette egymást, de tulajdonképpen hamar meg tudtuk szokni az
itteni rendet és idővel már egész otthonosan lavíroztunk a morzsakupacok és a
padlót díszítő bor és üdítőragacsok között. Samuel vendégszeretete szavakkal
nem leírható, vagy ha mégis, akkor őt idéznénk: „Just do as if you were at
home!” Thank you Samuel!!!


Az első napunkon a felhős és hűvöskés időben a programot a
Vor Frelsers Kirke barokk evangélikus templomban kezdtük, melynek
különlegessége, hogy a látogatható toronyból csodás kilátás nyílik az egész
városra. A toronyba girbegurba falépcső vezet, és a tetőre kiérve a lépcsősor
kő formában, aranykorláttal szegélyezve tovább folytatódik a torony csúcsa
körül. Felérve kattintottunk néhány kockát, majd rövid szemlélődés után
folytattuk utunkat a város híres-hírhedt negyede: a Freetown Christiania felé.
A városrész arról híres, hogy az amúgy nem megengedett hangulatmódosító anyagok
(főleg marihuána) kis bódékban, bekötött orrú-szájú, gumikesztyűs emberektől
vásárolhatók meg. A negyed igen forgalmas, fiatalok által ellepett utcáiban
hegyben áll a fű, melynek adás-vételét nem különösebben leplezik a tranzakció
résztvevői. Itt található egyébként egy óriási biciklis bolt is, ahol az itt
igen népszerű, furnérlemezből tákolt dobozzal kiegészített biciklik kaphatóak,
melyek főleg a tejfelszőke lurkók szállítását teszik egyszerűbbé. Városszerte
több innen származó járgányt láttunk, amiknek a származására a Christiania Bike
feliratból következtettünk. Sétánk következő állomása az opera 2005-ben felhúzott
épülete volt, mely körül néhány csónakházból átalakított tervezőirodát (divat
és épülettervezéssel foglalkozhatnak a makettekből és vállfás ruhahalmokból
ítélve) is láttunk. Innen a helyi BKK hajóra szállva jónéhány biciklivel és
kínai turistával együtt a híres Kis Hableánynál kötöttünk ki. Itt a frekventált
turisztikai látványosságok körül általában megszokott tömegbe botlottunk, akik
egymást könyökölve tülekedtek azért, hogy a rendelkezésre álló 5 perc (hova sietnek?)
alatt minél több szelfit, csoport-, beállított- és látszatspontán képet
készíthessenek. Mi mindezt a Kis Hableány perspektívájából, egy sziklán ülve
néztük végig azon tűnődve, vajon felfognak-e bármit is az emberek abból, amit
az adott pillanatban tapasztalnak. Nekünk mondjuk sikerült. J A Kis Hableány után a
Kastellett, a vár fel vettük az irányt, ami jelenleg is katonai szerepet tölt
be, ám látogatható. Szép parkja van, a környező vizesárok élővilága pezseg,
láttunk bébimadarakat több fajból, és Samuel ornitológiai felkészültségének
hála meg is tudtunk ezt-azt róluk (pl. hogy tudnak úszni, ha nincs
úszóhártyájuk, vagy hogy melyik példány milyen korú).

A napot egy kiadós metrózással zártuk – kihasználandó a
korlátlan tömegközlekedésre lehetőséget adó 24 órás jegyet. A város legszélsőbb
részeiig kimentünk, ahová csodák-csodájára egymást érő társasházakat, plázákat,
irodaházakat és iskolákat húztak fel. Különös volt, mintha csak húztak volna
egy egyenes vonalat a városból kifelé a metrónak, majd hogy mégse menjen magányosan,
utas nélkül, építettek is köré egy s mást. A tartalmas nap végén ernyedten
nyúltunk el a kétszemélyes légágyon, és a nyitott ablakon beáramló hűvös északi
levegőben igazán jóízűt aludtunk.


Különleges mozihelyszín

Tegnap este a Kőröshegyi völgyhídnál jártunk, ahol egy különleges gerilla moziélményben volt részünk. A 88 méter magas pillér volt a vetítővászon a csillagos ég alatt…


Ethical Hacking konferencia

Ismét konferencián voltam. Ezúttal a  Lurdy Moziban került megrendezésre ez az IT biztonsági konferencia, amin nagyon sok érdekes előadás hangzott el, amiken a mindennapjaink elektronikai eszközeinek a sebezhetőségéről volt szó.





Using Format