Toyotával a sarkkörön túl
February 3, 2018
Már a tavaszi expedíciónk alatt is gondoltam rá, hogy fogok írni egy rövid bejegyzést arról az autóról, ami körbevitt minket Norvégia távoli, fagyos vidékén. Az Arktisz-Expedíciónkról bővebben a blogomban visszalapozva olvashattok, vagy a Világutazón is megjelent egy rövidebb összefoglaló az élményeinkről.
Azért pár sorban leírom, hogy merre jártunk. A túrát Samuel Bloch fényképész barátommal találtuk ki, aki elsősorban a madarak lencsevégre kapásából brillírozik, éppen ezért a látogatásunk célja elsősorban az erre a néptelen vidékre százezres nagyságrendű egyedszámmal érkező sarkköri madarak fényképezése volt.Kalandozásaink tehát Európa egyik legkietlenebb és legzordabb vidékére, Norvégia északkeleti csücskébe, Finnmark megyébe vittek minket. Ezen a tájon néhol az évi átlaghőmérséklet a 10 Celsius fokot sem haladja meg, nem ritkák a hóviharok és az orkán erejű szél sem. Útvonalunk: Kirkenes - Melkefoss - Båtsfjord - vissza Vadsø- Vardø - vissza Vestre Jakobselv - Kirkenes. Az út során több mint 1000km-t tettünk meg, hiszen hatalmas távolságok vannak a jeges tundrán az egyes városok között.
Kirkenesbe érkeztünk tehát, ahol a rossz látási viszonyok miatt már a repülő is csak másodjára tudott landolni. Az autókölcsönző pultnál lezajló gyors papírmunka után kint könnyen megtaláltuk a csodajárgányunkat, egy Toyota Yarist! Úgy csillogott a frissen mosott autó a szakadó hóesésben, mint ha épp a szalonból gurult volna ki. A gyors körbejárás során hamar kiderült, hogy nem is valami egyszerű változatról van szó, hanem egy hybridről. Elsőre egy kicsit meglepett, hogy egy ilyen autót kínálnak egy olyan tájon, ahol van, hogy a júniusi középhőmérséklet nem haladja meg a 10 Celsius-fokot.
Ez volt tehát a járgányunk abban az egy hétben, amikor is beutaztuk a távoli észak vad tájait. Az expedíciónk kezdetén a Kirkenestől délre eső tajgára látogattunk el, persze hogy akkor, amikor az év legerősebb hóesése köszöntött a tájra. Szóval már az első pár napban bizonyítania kellett a Yarisnak. Az út, amin a szállásunként szolgáló husky kenelt elértük, természetesen egy jéggel borított mellékút volt, mint a környék legtöbb útja, amit a frissen leesett több mint 10, majd később 20 centi hó szépen beborított. Az autónk szöges gumival volt felszerelve, ami ezen a vidéken kötelező előírás és ami nélkül életveszélyes lenne a jeges utakon a közlekedés. Szerencsére a Yaris megbízhatóan rótta a kilométereket, ahol pedig volt egy kis megcsúszás, ott szépen korrigált az automatika.
A havas tajgát hátrahagyva a tundra kietlen és fagyos tájai felé vettük az irányt. Úti célunk Batsfjord halászfaluja majd pedig Vardo katonai városa volt. Ezek az eldugott települések olyyan világviszonylatban is különlegesnek számító ékes sarkköri madarak élőhelyei, mint a cifra pehelyréce, lunda vagy a személyes kedvencem az üstökös kárókatona. Nem meglepő, hogy utunk során több magunkhoz hasonló madárfotóssal is találkoztunk. Észak felé autóztunk tehát, aminek első szakasza főútvonalon vezetett, ami többnyire jégmentes volt, de az árnyékosabb helyeken azért a jégpáncél megmaradt. A szöges gumik miatt a száraz szakaszon az utazás kicsit hangosabb, de ezt kompenzálja az, hogy a jeges részeken is tartható a 100 km/h-s sebesség és még ilyenkor is stabilan fut a Yaris.
A távol eső településeket meglepő jeges hágókon kellett megközelíteni, ahol szinte állandóan viharos erősségű szél fújt, így a jeges útra hamar hótorlaszok kerültek. Ezeknek a szakaszoknak az elején hatalmas táblák informáltak az hókotrás napi menetrendjéről, hogy ha valaki nem meri megkockáztatni az utat, akkor a hókotrók mögött könnyen átjuthat.
De hiába az összes gyönyörű madár, az utazás fénypontja akkor is a sarki fény marad!
Az autót többnyire ECO módban használtuk, ami tapasztalatom szerint lassabb gyorsítást, tehát kevesebb erőt adott, de a jégen való közlekedés alapból finom gázadásokat és lassításokat követel meg, úgyhogy így talán könnyebben lehetett haladni a jégen, ahol egyébként a forgalom szinte a nullához közelített. Volt, hogy hosszú szakaszokon senkivel sem találkoztunk, maximum rénszarvasokkal. Az automata váltó is szépen tette a dolgát, illetve nagy segítség volt a hosszú kietlen szakaszokon a tempomat.
Sok féle autót vezettem már szerte Európában mindenféle útviszony között (pl. Lappföldön 2015 tavaszán, ahol éppenséggel szintén egy Yarist kaptam) és úgy gondolom, hogy szerencsénk volt, hogy egy ilyen strapabíró kis autót kaptunk társunkként a kirándulásunk során. Egy ilyen vidéken, ahol a segítség van, hogy több száz kilométerről érkezik, fontos a megbízhatóság. A kis Yaris megbízhatóan elvitt minket a legérdekesebb fészkelőhelyekhez és a vidék látványosságaihoz.
Túránk sikerrel zárult. Rengeteg különleges képpel térhettünk haza, melyek megpróbálják kicsit bemutatni ezt világvégi vidéket.
Remélem, hogy hamarosan újra folytathatom a kalandozásaimat!
Részletes beszámolók az utazásról: http://www.martonandras.com/expediciok