Königssee - Salzburg - Hallstatt



Úgy döntöttünk, hogy mivel idehaza se híre, se hamva a téli fehérségnek, ezért az ünnepek előtt teszünk egy rövid kiruccanást az Alpok legszebb tájaira. Természetesen nem csalódtunk, csodálatos kirándulás volt. Az első nap még egy kis napsütés is meglepett minket, a végén pedig rákezdett a havazás, amiben majdnem el is akadtunk a 23%-os emelkedőn, de végül sikeresen elértük az autópályát.

A csapat.


Új kollekció

Idén már második alkalommal fotóztam a Chillearrings karkötőit. A saját készítésű, egyedi ékszereket még karácsony előtt piacra akarta dobni Csilla, a készítőjük, így gyorsan még elkészültek a fotók, amik végül kikerültek a webshopba is.

http://chillearrings.com/webaruhaz/chill/white_luxe_kollekcio




Márton nap Budakeszin



Márton nap előestéjén immár hagyományosan lampionos felvonulást tartottak Budakeszin. Gondoltam egyet, és mivel ez a nap kicsit rólam is szól, eldöntöttem, lemegyek és megnézem, hogyan emlékeznek az óvodások és iskolások, valamint a szüleik Szent Mártonra, akiről tudjuk, hogy jóságáról és segítőkészségéről volt ismert. A liba azért kötődik ehhez a nagy naphoz, mert ez a Márton annyira szerény volt, hogy püspökké szentelése elől a libaólba menekült. De hiába, mert a libák hangos gágogásukkal árulták el hollétét,  s így mégiscsak Tours püspökévé szentelték. A hagyományos lampionos felvonulás és vígadalom  Budakeszi Város Német Önkormányzatának szervezése jóvoltából jöhetett létre.



Medvefotózás


Ha a cím miatt olvasod ezeket a sorokat, akkor lehet, hogy egy kicsit csalódott leszel. Móni, Attila és Borika családi fotózását tartottuk egy számomra még ismeretlen helyszínen. Székesfehérvár mellé, a Gaja patak partjára vittek, ahol igazán szép hangulatot varázsolt az ősz, és mivel ők imádják az őszt, ezért készítettünk néhány szép családi képet…..és akkor, a semmiből felbukkant egy medve!


Ködös napfelkelte


Korán keltem, hogy felkerekedjek és a közeli Nagy-Hárs-hegy tetején nézzem meg a péntek ébredését. Az erdőben még korom sötétben kaptattunk felfele a Hárs-hegyre Nózikával közösen. A Kaán Károly-kilátó nyikorogva állt a hegy tetején a félhomályban. Kissé félelmetes ilyenkor az erdőben sétálni, de szerencsére Nózi bátran hatolt előre az erdőben. A kilátónál pedig ölbe vettem és felmásztunk a legfelső szintre. 

Mint mindig, a kilátóban enyhe szél fújt, de nem volt vészesen hideg. Itt vártuk a hajnal hasadását. 

Egy idő után Nózi kezdett fázni, így megkapta a kabátomat, hogy kényelmesebb legyen neki, én meg közben kattogtattam a párás napfelkeltében.




Dobozban a Nagy nap

Úgy gondolom, hogy az esküvői képek megtekintése, alapból egy izgalmas élmény, hiszen a Nagy nap emlékeit lehet feleleveníteni velük, de szerintem az sem mindegy, hogy milyen formában kapja meg az ifjú pár a csomagot. Szerencsére Linda segített nekem és egy nagyon jó megoldást találtunk ki a képek átadására. Remélem nektek is tetszik!



Eszter és Gábor a város felett


Most az a szerencsés helyzet állt elő, hogy olyan helyen sikerült a kreatív képeket megcsináljuk, ami a párnak a szíve csücske, hiszen a sziklán sokat randiztak a kapcsolatuk kezdetén! Én nagyon szeretem az ilyen különleges helyszíneket!

A közeli esküvő helyszín tehát lehetővé tette, hogy röviden felmenjünk az Apáti szikla tetejére, ahol a természet is nekünk segített, mert egy csodás naplementével és szép fényekkel segítette a fotózást!

Időnként rúdon állva vagy épp a szikla széléről, de igazán jó képek készültek ezen az izgalmas helyszínen, így Eszternek és Gábornak is lesz mit kirakniuk a falra! :)



Chillearrings fotózás

Egy rövid hétvégi fotózás keretei között kért fel a Chillearrings, hogy a saját készítésű karkötőit örökítsem meg, ugyanis nemrég indult be az új webshopjuk és szükségük volt képekre. Íme az eredmények:



Timi és Gergő viharos lagzija


A fiatal rendőrpár esküvője Dombóváron zajlott, viszont úgy érzem, hogy hatalmas szerencséjük volt, mert a kora őszi időjárás futó záporokkal tarkította a napot, de a vacsora kezdetéig egy csepp sem esett. Sőt a kreatívok fotózásának idejére még a nap is kisütött! Jó persze, a vacsora alatt leszakadt az ég, de ott már senki sem foglalkozott vele. :)




Tűzoltó a stúdióban


Nehéz meghatározni, hogy egy tűzoltó hány kilót kell, hogy viseljen egy-egy bevetés során, mert az mindig az adott helyzettől függ. Az azonban biztos, hogy olykor több mint 20 kilót kell vigyenek, hogy minden náluk legyen. Ezért gondoltam, hogy bevisszük a stúdióba a felszereléseket és csinálunk egy nehézsúlyú sorozatot.

Peti volt olyan kedves, hogy bevállalta a modell szerepét, így róla készülhetett egy stúdiós fotósorozat, amit már régóta terveztem. Igaz a 35 fokos meleg nem kedvezett a beöltözésnek, de egy pár izzadságcsepp csak izgalmasabbá tette a képeket.



Enikő és Zsolti tűzoltós esküvője

Nehéz húsz képbe besűríteni a hétvégi buli eseményeit, így csak a kedvenc képeimet rakom most bele ebbe a posztba. Nagy élmény volt vendégként részt venni egy esküvőn és folyamatosan olyan nézőpontokat keresni, amiket általában nem tud lefotózni az ember, ha esküvőt örökít meg. 

Az esküvő a Zempléni-hegység szélén, Sárospatak mellett, Hercegkúton volt. Természetesen már napokkal korábban szinte az egész falu a hétvégi lagzira készült. A dekorációtól kezdve a süteményekig, szinte mindent a kis közösség hozott össze, annak érdekében, hogy Enikő és Zsolti esküvője felejthetetlen legyen. 

Éjen az ifjú pár! :)


Koronás lányok

Egy most induló vállalkozás, a Bloom Budapest kért fel a termékei lefényképezésére. A lányok különleges virágkoronákat készítenek és ezeket ékszerként kínálják, melyek a modelleken is csodásan néztek ki! A fejdíszen kívül a többi ékszert a Chilleearrings biztosította a modelleknek. Köszönjük Virág’s Labnak és a Foxygreen Makeupnak a közreműködést!

A fotózáson egy korábbi workshopból megmaradt virágokat is szépen fel tudtuk használni. Illetve mindenki kivette a részét a munkából. Volt aki a kezét adta a képek elkészítéséhez, máskor pedig a derítőlapok tartásában is segítettek. :) Az utolsó képen pedig az egész csapat látható! (Kivéve engem persze, mert valakinek fényképeznie is kell..)


Egy kis retus

Nemrég fotózhattam egy volt évfolyamtársamat a stúdiómban és most volt időm kicsit az utómunkázással is eljátszani. Ez lett az eredmény.


Esküvő egy mesés Kastélyban

Pusztazámorban, az Öreg Tölgy Kastélyfogadó egy igazán különleges esküvőhelyszín, nem véletlenül választotta Luca és Misi is ezt a hatalmas parkot a házasságkötésük színhelyéül. A tóparti esküvők megunhatatlanok. :)


Ott jártam, ahol a madár sem jár


Na jó, ez így elég nagy hazugság lenne. Az igaz, hogy a nyugati kultúra legkeletibb táján jártam, ahol alig lakik valaki, arktiszi hideg van és az amerikai rakétavédelmi radarokon kívül nem sok látnivaló van, de madár az van dögivel. 
Az expedíciónk tervezése során Samuel barátom bejelölte azokat a helyeket, ahol érdemes lesz megállni, mert valamilyen különleges madárfajt lehet majd megfigyelni. Ez szépen működött is. Az első napokban mindenhol, ahol megálltunk, láttunk egy-két szép és különleges madarat, de mindegyik fajtából csak párat. Gondoltam Hornøya szigetén lesz sem ez másképp. 

Az első hajó 9 órakor indul a Vardø kikötőjéből és egész gyorsan, cirka 10 perc alatt át is ér a kis szigetegyütteshez, melynek kisebbik tagján tesz le. Akik kicsit is értenek a madárfigyeléshez, tudhatják, hogy a 9 óra elég késői időpont a fotózáshoz, de Samuel bizakodó volt, így én sem aggódtam. A hajó egyébként egy szinte új, kompszerű valami, de bivaly erős, csak úgy repültünk a hullámok felett.

Na most, ami érkezésünkkor a szemünk elé tárult, azt nehéz elmesélni. Sok különleges helyen jártam már, de Hornøya szigete nem hasonlítható semmihez. Az ember azt gondolná, hogy ezen a kietlen és fagyos tájon, alig akad olyan élőlény, aki jól érezné magát. Itt pedig a tavaszi párzási időszakban több mint százezer madár tartózkodik, egész pontosan 150.000 körülire becsülik az egyedszámot. Csak úgy repkedtek a fejünk felett az Üstökös kárókatonák, a Lummák, Lundák sirályok és egyéb madarak.

Szóval az érkezés kezdeti sokkja után, ki kellett másszunk a hajóból a méteres hullámok közepette és egyből a guanódombok közepén találtuk magunkat, a szárnyasok pedig össze-vissza cikáztak a fejünk felett. Szerencsére, mint a Varanger régió szinte minden jelentős madármegfigyelő helyén, itt is egy fedett és szélvédett madárles várt minket, ahova gyorsan bemenekültünk a guanó bombák elől. 

Itt a fotós felszerelést gondosan előkészítettük, jól felöltöztünk és elindultunk a sziget felfedezésére.

A sziget egyébként nem túl nagy, kb. 40 hektár és egy világítótorony van a tetején. A szerencsésebbek itt meg is szállhatnak, de mi erről a lehetőségről lemaradtunk, mert a BBC stábja épp a szigeten forgatta legújabb természetfilmjét és minden szoba foglalt volt. Első körben felsétáltunk a toronyhoz, ahonnan pompás panoráma terül a szemünk elé, annyi különbséggel, hogy ameddig a szem ellát, madarak tízezrei repkednek, néha össze-vissza, néha pedig valamilyen formát felöltve.


Miután fent körbenéztünk, szépen lassan elkezdtünk az érkezési oldal felé vissza orientálódni, mert igazából ezen a részen lévő hatalmas sziklafal az, ahol a madarak párválasztása történik. A kijelölt útról természetesen letérni nem volt szabad a madarak nyugalma érdekében, de ez nem is volt szükséges, mert így is karnyújtásnyira közel kerülhettünk hozzájuk. Mire visszaértünk az elülső oldalra, addigra a nap is szépen besütötte a területet, így rengeteg jó képet készíthettünk a párt kereső madarakról.


Na és mik voltak azok a fajok, amiért Samuel ide vágyott? Hat féle madarat láttunk a 6 órás ott tartózkodásunk során. Személyes kedvencem az Üstökös búbosbanka volt a gyönyörű zöldes csillogó tollazatával, de nagyon aranyosak a Lundák is. Ezen kívül a Lumma és a Vastagcsőrű Lumma volt még jelen nagy számban, illetve a Kittiwake. Meg volt még egy-két sokak által jól ismert Holló is, akik valószínűleg a maradékokra pályáztak.


Összességében egy elképesztő élmény volt megismerni ezt a szigetet és azt látni, hogy ennyire északon, túl a 70. szélességi fokon, ekkora élővilág van. Samuelnek természetesen azok a madárfajok jelentették a legnagyobb élményt, amit nem látott még soha, de nekem az, hogy egy olyan részén voltam a világnak, ahol szerintem az ismerőseim közül talán senki sem volt, és olyan természeti jelenséget láttam, amit nagyon különlegesnek tartok és remélem, hogy a fényképek alapján is ez érződik.



Vardø

Ekkerøyt elhagyva, a hatalmas madártömegtől lenyűgözve, tovább indultunk a Varanger fjord végéhez, ugyanis itt fekszik egy igazán különleges kis település. 

Sok szempontból érdekes hely Vardø. Kezdjük például azzal, hogy a város egy szigeten épült, pár kilométerre a szárazföldtől és a közlekedés megkönnyítése érdekében, a norvégok gondoltak egyet és építettek egy tenger alatti alagutat a városig. Aztán később, gondolom ennek a hatására is, az amerikaiak ide telepítették a hatalmas rakétavédelmi radar-rendszereiket, mivel ez a sziget fekszik legközelebb az orosz határhoz. Szóval 1998 óta ezek a Globus II. radargömbök uralják a sziget látképét.

A történelem során is sok minden előfordult ebben a városban. 

1307-ben megépítették az első erődöt, ami a város védelmét szolgálta, de a 16. század közepén is csak körülbelül 500 ember lakott itt, sőt 1789-re egészen 100 főre csökkent a lakosság. Ez a halászat váltakozó sikerességének volt betudható. Nem gondoltam volna, de 1769-ben Hell Miksa és Sajnovics János itt figyelték meg a Vénusz áthaladását a Nap előtt. Ebben az évben nyilvánították várossá Vardøt egyébként.

Később a 19. század közepén már elkezdett nőni a halkereskedelem Vardøban is és ezzel a lakosság is. A második világháborúban sajnos Vardøt is nagy bombázás éri. Szinte teljesen lerombolódik, de a norvégokban nagyon erős az életösztön, és az általában fagyos időjárásban is képesek voltak és szinte teljesen helyreállították a város központját és újra élettel töltötték meg ezt a jeges szigetet. A városban az júniusi átlagos középhőmérséklet nem haladja meg a 10 Celsius-fokot!

És itt a világ háta mögötti tájon találtunk még érdekességet! A 17. században a várost elérte a boszorkányégetési hullám és több mint 90 embert öltek meg ezen a helyen. Nem csoda, hogy ennek a terrornak egy hatalmas emlékművet építettek a sziget egyik félreeső részén. 

A Steilneset emlékmű 2011-ben készült el. A 125 méter hosszú fából készült és ponyvával takart épület Peter Zumthor, az üvegkocka pedig Louise Bourgeois világhírű építészek tervei alapján építették. 

Nehéz leírni milyen érzés volt ez számomra. Igazából azt gondolnánk, hogy senki sem él ezen a vidéken, mivel szörnyű körülmények vannak, mégis radarokat, tengeralatti alagutakat, uszodát építenek. De ez még hagyján! Még ilyen hatalmas emlékműveket is emelnek az emberek egymás emlékeiért. Számomra ez elképesztő!




Ekkerøy és a több tízezer madár

Vadsø elhagyását követően a Varanger fjord partja mentén autóztunk. Szép napos idő volt, az út pedig le volt rendesen takarítva. Menet közben meg-meg álltunk és nem volt ez másképp Ekkerøyban sem. Mondjuk már messziről gyanús volt nekem, mert valami szürke füstszerű valami sejlett fel a távolban, a horizont felett, de ekkor még nem tudtam mire vélni. Samuel természetesen mondta, hogy álljunk meg valahol a faluban. 

Ekkerøy egy félszigeten fekszik, melynek úgy alakult ki az évezredek során, hogy dél felé egy 50-100 méter magas sziklafal emelkedik ki a tengerből és tart egészen a félsziget végéig.

Kiszálltunk hát a kocsiból és elindultunk a félsziget csúcsa felé, hiszen a Birding guide szerint lesznek arra madarak. Azt mondanom sem kell talán, hogy orkán erejű szél fújt és a jeges, de kijelölt túraútvonalakon elég nehéz volt a közlekedés. De hát megérte…

Egyre közelebb kerültünk a “sötét felhőhöz” és ahogy közeledtünk szépen lassan kibontakozott, hogy ez a felhő valójában mozog! Ütemesen repül ide-oda és apró részekből áll. Madarak, ezek madarak! Samuel arcán is látható volt az izgatottság, bár saját bevallása szerint ő már látott ekkora kolóniákat.

Szóval ameddig a szem ellátott, mindenhol repkedtek a sirályok, pontosabban Kittiwake sirályok. Több tízezer példány volt a levegőben és a vízen egyaránt. Sosem láttam korábban még ehhez foghatót. Voltak, akik együtt repkedtek, olyanok is, akik magányosan és akik egymást kergették a levegőben. A sziklafalon pedig ment a tojásrakás és őrzés folyamata, hiszen épp ennek volt az ideje Márciusban, amikor ott jártunk. Nem is véletlen, hogy akkor voltunk ott. :)

Lenyűgöző, ahogy a temérdek madár mintákat rajzol az éjre és ide oda repkednek az ember előtt. Azért is volt szenzációs látvány, mert egy függőleges sziklafal tetején álltunk és szinte alattunk repült a sok ezer madár. Annyira el is bűvöltek, hogy csak álltunk és nézegettünk órákig, hogy mit csinálnak. Persze közben készült jó néhány fénykép is… 

Hihetetlen volt, hogy ott állunk egy sziklafal tetején az orkán erejű szélben, közel s távol emberi lélek nem volt, ketten voltunk az egész félszigeten és szembe velünk több tízezer madár. Nem gondolná az ember, hogy elmegy a jeges északra és ekkora mennyiségű élőlénnyel találkozik. Hihetetlen volt már ez is, és a java még hátra van! 

Következik majd Vadsø az amerikai radarjával, a boszorkányégetés emlékművével és még több madárral!

Using Format